Jób 17

1 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
2 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
3 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
5 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
7 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
8 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
9 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
10 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
11 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
12 Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.
13 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
14 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
15 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.