Jób 31

1 Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.
2 És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?
3 Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?
4 Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?
5 Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:
6 Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!
7 Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:
8 Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!
9 Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:
10 Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.
11 Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.
12 Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.
13 Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:
14 Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?
15 Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?
16 Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;
17 És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;
18 Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!
19 Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;
20 Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;
21 Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;
22 A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!
23 Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!
24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!
25 Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;
26 Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,
27 És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:
28 Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!
29 Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;
30 (De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)
31 Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?
32 (A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)
33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:
34 Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék és az ajtón sem lépnék ki!
35 Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.
36 Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!
37 Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!
38 Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;
39 Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:
40 Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.