Zsoltárok 10

1 Uram, miért állasz távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején?
2 A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.
3 Mert dicsekszik a gonosz az ő lelkének kivánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.
4 A gonosz az ő haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.
5 Szerencsések az ő útai minden időben; messze vannak tőle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.
6 Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem esem bajba.
7 Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.
8 Az utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.
9 Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.
10 Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak.
11 Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arczát: nem is látott soha!
12 Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekről!
13 Miért szidja Istent a gonosz? Miért mondja szívében: Nem keresed rajta.
14 Te látod ezt, mert te megnézed a hamisságot és a fájdalmat, hogy rávessed kezed. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.
15 Törd össze a gonosznak karját; és keressed a rosszon az ő gonoszságát, míg már nem találsz.
16 Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az ő földjéről.
17 A szegények kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívöket, füleiddel figyelmezel,
18 Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földből való ember.