Zsoltárok 102

1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
2 Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
3 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
4 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
5 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
6 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
7 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
8 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
9 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
10 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
11 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
12 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
13 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
14 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
15 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
16 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
17 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
18 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
19 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
20 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
21 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
22 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
23 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
24 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
25 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
26 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
27 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
28 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
29 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.