| 1 | Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt. |
| 2 | Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet? |
| 3 | Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket. |
| 4 | A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. |
| 5 | Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök. |
| 6 | A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék. |
| 7 | Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad. |
| 8 | Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz. |
| 9 | Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek. |
| 10 | Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának. |
| 11 | Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. |
| 12 | Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. |
| 13 | A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. |
| 14 | Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel? |
| 15 | Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. |
