| 1 | Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván: |
| 2 | Hogy a vezérek vezettek Izráelben, Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat! |
| 3 | Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek! Én, én az Úrnak éneket mondok, Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének. |
| 4 | Uram, mikor Szeirből kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejéről: Megrendült a föld, csepegett az ég, A föllegek is víztől áradának. |
| 5 | A hegyek megrendültek az Úrnak orczája előtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe előtt. |
| 6 | Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban, Jáhel idejében pihentek az utak, És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek. |
| 7 | Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen, Mígnem én Debora felkelék, Felkelék Izráel anyjaként. |
| 8 | Új isteneket ha választott a nép, Mindjárt kigyúlt a harcz a kapuk előtt; De paizs, és dárda avagy láttatott-é A negyvenezereknél az Izráel között? |
| 9 | Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben, Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat! |
| 10 | Kik ültök fehér szamarakon, Kik ültök a szőnyegeken És a kik gyalog jártok: mind énekeljetek! |
| 11 | Az íjászok szavával a vízmerítők között, Ott beszéljék az Úrnak igazságát, Az ő faluihoz való igazságit Izráelben. Akkor újra a kapukhoz vonul az Úr népe! |
| 12 | Kelj fel, kelj fel Debora! Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket! Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia! |
| 13 | Akkor lejött a hősök maradéka; Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen. |
| 14 | Efraimból, kiknek gyökere Amálekben, Utánad Benjámin, a te néped közé; Mákirból jöttek le vezérek, És Zebulonból, kik a vezéri pálczát tartják. |
| 15 | És Issakhár fejedelmei Deborával, És mint Issakhár, úgy Bárák A völgybe rohan követőivel. Csak a Rúben patakjainál Vannak nagy elhatározások. |
| 16 | Miért maradtál ülve a hodályban? Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?! Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások! |
| 17 | Gileád a Jordánon túl pihen. Hát Dán miért időzik hajóinál? Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél. |
| 18 | De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép, És Nafthali, a mezőség magaslatain! |
| 19 | Királyok jöttek, harczoltanak; Akkor harczoltak a Kanaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél; De egy darab ezüstöt sem vettenek. |
| 20 | Az égből harczoltak, A csillagok az ő helyökből vívtak Siserával! |
| 21 | A Kison patakja seprette el őket; Az ős patak, a Kison patakja! Végy erőt én lelkem! |
| 22 | Akkor csattogtak a lovak körmei A futás miatt, lovagjaik futásai miatt. |
| 23 | Átkozzátok Mérozt - mond az Úr követje, - Átkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére, Az Úrnak segélyére vitézei közé. |
| 24 | De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel, A Keneus Héber felesége, A sátorban lakó nők felett legyen áldott! |
| 25 | Az vizet kért, ő tejet adott, Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét. |
| 26 | Balját a szegre, Jobbját pedig a munkások pőrölyére nyújtotta, És ütötte Siserát, szétzúzta fejét, És összetörte, általfúrta halántékát, |
| 27 | Lábainál leroskadt, elesett, feküdt, Lábai között leroskadt, elesett; A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve. |
| 28 | Kinézett az ablakon, és jajgatott Siserának anyja a rostélyzat mögül: "Miért késik megjőni szekere? Hol késlekednek kocsijának gördülései?" |
| 29 | Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki; Ű egyre csak azok szavait ismételgeti: |
| 30 | "Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak? Egy-két leányt minden férfiúnak; A festett kelmék zsákmányát Siserának; Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket, Egy színes kendőt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt." |
| 31 | Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram! De a kik téged szeretnek, tündököljenek mint a kelő nap az ő erejében! És megnyugovék a föld negyven esztendeig. |
